Tabuk nélkül, csak pozitívan!

The Moments Of Life

The Moments Of Life

Az érzelmeket meg kell élni

2016. február 01. - MomentsofLife

1920.jpg

A vilg elvárja hogy uralkodj az érzéseiden. 
Nem? Dehogynem: "nem vagy már kisbaba, hogy sírj" - igaz?
Egész kicsi korunktól nevelnek arra, hogy minél jobb legyél. A jó gyerek nyugodt gyerek, hagyja anyát és apát tévét nézni, beszélgetni, nem hisztizik ha akar valamit, mosolyog ha vendégségbe van, még akkor is ha dögunalom.
És a jó gerekekből lesznek a jó felnőttek.
Ezzel csak egy bibi van: a jó felnőtt nem feltétlen boldog felnőtt.

Had meséljek el egy történetet.

Egészen sokáig gondoltam azt, hogy ahhoz hogy boldog legyek, ki kell zárjam az életemből a rossz érzelmeket. A szomorúságot. A haragot, a dühöt, a megvetést és a többi olyan érzelmet, amikor - lássuk be - nem vagyok boldog, vagy nem érzem tőle jól magam. 

Elmondom mi történt: mantráztam, ha ideges voltam. Nyugtattam magam, ha féltem, ha dühös voltam, eltereltem a gondolataimat a szomorúságról, és általában véve hobbikba menekültem. Rengeteget alkottam, és egészen szép dolgokat, tegyük hozzá. A legtöbb érzést sikerült is kiadjam magamból mondjuk festéssel vagy írással.

 

És azt gondoltam, jé, ez működik. A körülöttem lévő emberek arról áradoztak, hogy mennyire kedves, türelmes, megértő és életvidám személyiség vagyok, ráadásul milyen kreatív és aktív.
És persze hogy hogy csinálom én ezt?

Én meg nem értettem őket, mert belül minden percben harcoltam, és egyáltalán nem láttam magam vidámnak a nap minden percében. Harcoltam az összes érzelmemmel, amiket elnyomtam. Besöpörtem a mentális szőnyegem alá, mondhatni.
De az volt a probléma, hogy ez a szőnyeg kicsinek bizonyult, és olykor-olykor kitört minden, amit alá rejtettem.
És sokkal rosszabb volt így együtt ez a az érzelem-kavalkád, mint külön-külön.
Mondanom se kell, hogy ilyenkor senki nem értette hogy mi történt velem. Hisz mindig olyan vidám vagyok... hogy vagyok akkor képes kiborulni egy kis semmiségen??

 

Nos, olyankor az volt az utolsó csepp.

 

Évekig éltem így.

Aztán egyszer egy nálam okosabb ember rámutatott a tényre, amit én is tudtam, csak nem akartam bevallani: nem vagyok boldog.

Legalábbis nem igazán.

Soha nem igazán.

Mert az a sok felgyülemlett érzelem, a tengernyi szomorúság, bűntudat, düh és minden más, amit sikerül elfelejtenem, amikor a szőnyeg alatt voltak, azok attól még ott voltak.

És sokkal-sokkal rosszabb volt, amikor ez kitört, mintha egyesével éltem volna meg az érzelmeket.

 

Mondtam, hogy igen, én is  észrevettem hogy ez így nem jó.
Megkérdeztem hát, hogy akkor mit javasol?

 

A vicc az, hogy teljesen evidens dolgot mondott: éld meg az érzelmeidet.

 

Hát elkezdtem.

És el nem tujátok hinni néha milyen nehéz.

Mert a rossz érzések elől menekülünk.
Én legalábbis.

 

De ahhoz, hogy el tudd engedni, tényleg meg kell élni őket. A félelmet, a haragot,  a szomorúságot, mindent. Akkor is meg kell élni teljességében, ha éppen rettenetes.

Mondhatni: Ha már csinálod, csináld rendesen.

Ha félsz, reszkess! Remegj, féljél, de igazán. És közben végig tudd, hogy igen, te most félsz. Lásd a félelmed. Nézd meg jól. Éld át. Amíg tart az érzés. Ne nyugtasd magad, ne menekülj.

És tudod mit? Elmúlik. Megígérem.

Meg fog szűnni a víztől való rettegésed, a viharban való félelmed, az araknafóbiád.

Nem 2 percen belül, és lehet, hogy legközelebb is félni fogsz attól, amitől ennyire rettegsz, de ha minden alkalommal engeded magad félni, egy idő után elmúlik.

 

És ha dühös vagy, akkor dühöngj! Ez az okos ember saját bevallása szerint tojásokat vágott a földhöz dühében.
Aztán a tányérokat, mert az egyszerűbb takarítani.
Én nem mondom, hogy mit csinálj. Csinálj bármit, amivel nem bántasz mást - se szóban se tettben.

Vonulj be a szobádba, vagy bármilyen helyre ahol lehetőleg egyedül vagy, és hajrá. Nézd meg mennyire vagy dühös.

Éld meg a dühödet. És ha elmúlni látszik, engedd el.
Ne pörögj rajta tovább, hanem nevetve állj neki eltakarítani a romokat.

 

És ugyanígy éld meg a szomorúságod is. Akaszd ki az ajtódra, hogy most ne zavarjanak, gubózz be egy szobába, sírj, zokogj, keservesen, mintha mindennek vége lenne, és aztán ha jobb, gyere ki, és magyarázd el a világnak, hogy ez most igenis kellett.

 

 

Lehet, hogy ez most könnyűnek tűnik, de magamon tapasztaltam, hogy néha milyen nehéz megélni amit érzel. Mert reflexből már olyan gondolatok jönnek, hogy „semmi baj, nyugalom”.

Baj nincs is, ez igaz. Ezek csak az érzelmeid.
Engedd őket elengedni.

 

Nem mondom, hogy legyél teljesen gyerekes, és hisztizz bárhol.
Tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem engedheted meg hogy kiborulj, és uralkodnod kell magadon. Például az olasz nagykövet előtt nem lenne okos dolog kiabálva bútort borogatni, temetésen nevetőgörccsel fetrengeni, vagy a főnököd előtt zokogva ecsetelni, hogy betört a körmöd. (Bár, ki tudja...)

Előfordul, hogy igenis uralkodnunk kell magunkon. De ez nem azt jelenti, hogy el is kell nyomni az érzelmeket. 

 

Ha ilyen helyzet van, én például megvárom amíg hazaérek, és otthon előveszem azokat az érzéseket, amik a nap során felgyülemlettek - már ha marad. Ugyanis ha elégszer csinálod ezt a megélés-elengedés dolgot egy idő után reflexből megtanulod elengedni. De úgy tényleg.
Szóval előveszem az érzelmeimet, és a nap végén kiélem. Zokogok, kiabálok, toporzékolok, aztán összeszedem magam, nevetek egyet, és megy tovább minden.

 

 

Arra szeretnék rámutatni, hogy a boldogság nem jelenti azt, hogy csak vidám gondolataid és érzelmeid vannak.
Nem kell minden percben nevetni, nem attól leszel boldog.

Ha elismered és megéled és elengeded az érzelmeidet, azzal máris egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, szabadabb, és végső soron boldogabb embert kapsz, aki jobban érzi magát a bőrében.

 

És tapasztalatból mondom. Aki nem hiszi járjon utána :)

A bejegyzés trackback címe:

https://themomentsoflife.blog.hu/api/trackback/id/tr968345142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andras1980 2016.02.06. 17:10:44

Nekem ez vált be:
- ha jó történik velem, azt élvezem, és igyekszem meghosszabbítani,
- ha rossz történik velem, átgondolom, tudok-e változtatni és aszerint cselekszem:
-- ha tudok változtatni, megváltoztatom a helyzetet, hogy a rosszból jó legyen,
-- ha nem tudok változtatni, kilépek a helyzetből és elfelejtem.
Ez ilyen egyszerű! És így nem kell 2 rossz közül választani: negatív érzelmek és bennem maradó érzelmek közül, mert így egyik sem jön létre bennem.
A motivációs cikkedben viszont mindennel egyetértek: themomentsoflife.blog.hu/2016/02/03/7_tipp_hogy_hogyan_motivald_magad

MomentsofLife 2016.03.07. 15:25:21

Köszönöm szépen a hozzászólást, örülök hogy nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással :)
A te pontjaiddal teljesen egyet értek, igazából mondhatni ugyan ezt csinálom - csak te le tudtad írni három pontban :D
süti beállítások módosítása