Alig volt időm kettőt pislogni az előző díj után és máris kaptam még egy jelölést. de nem mondtahnám hogy nagyon bánom a dolgot. A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségében mindig van valami újdonság, valami játék, amivel megismerhetjük egymást vagy kedveskedhetünk egymásnak, és ezek a díjazások is erre szolgálnak. Ezt a jelenlegit Tündétől kaptam a Tintafolt bloggerétől, akinek ezúton is hálás vagyok érte :)
Megkaptam életem első díját! - nem is egyszer, de rögtön kétszer is :) Ez azért nagy dolog számomra, mert csak nemrég csöppentem bele a blogolásba, és még mindig keresem a hangom és a stílusom, amivel őszintén és lényegre törően tudnám elmondani és felvállalni mindazt, amit gondolok. Szóval kezdő blogíró lelkemnek hatalmas értékelés, hogy erre méltónak találtattam vala, amiért hálás is vagyok Nagy Ildikónak, akinek a blogja itt található, és Tóth Evelinnek, akié pedig itt van - ésszeretném megragadni az alkalmat arra hogy kifejezzem menniyre tetszik mindkettőtök blogja :)
Elgondolkodtatok már, hogy miért nem értitek meg a párotokat? Hogy miért van az, hogy látszólag ugyan arról beszéltek, és a végére kiderül, hogy igazából egyikőtök se arra gondlt mint a másik. Hogy miért van az, hogy azonos nemű személlyel sokkal simábban megy a társalgás, de ha az ellenkező nemről van szó... nos, vele gyakran katasztrófa.
Személy szerint én kismillószor gondolkozom ezen. Még úgy is, hogy szerencsésnek tartom magam, amiért megértő párom van (az esetek többségében :) ). De néha nem fér a fejembe hogy mi az oka annak, hogy ennyire nem értjük egymást.
Ismerős?
A minap újra szembe jött velem egy videó, amivel már pár éve találkoztam, és már akkor is szinte katartikus volt a megértés okozta öröm, hogy lényegébe véve a dolog igen egyszerű.
Ezt szeretném veletek megosztani, tehát íme.
Megjegyezném, hogy női szemmel ahogy a Nőket leírja az úr, teljesen igaz. Minden betűjével egyet tudok érteni azzal ahogy a női agy működik szerinte, és még mindig hihetetlennek tartom kissé hogy a Férfiak ennyire máshogy működnek.
Szóval kedves Férfiak, véleményt kérek: valóban ennyire máshogy gondolkozunk?
Mindenkivel előfordul, hogy elege lesz a világból.
Nem is csak elege, de még szikráját se látja semmi jónak az életében. Lubickol az önsajnálatban, talán még pityereg is, és bárhol lenne, csak épp a saját bőrében nem.
Hja, van ilyen.
De az a helyzet, hogy várhatod, amíg valaki odatocsog melléd abba a nyálkás érzésbe és akaratod ellenére kirángat onnan.
A vilg elvárja hogy uralkodj az érzéseiden. Nem? Dehogynem: "nem vagy már kisbaba, hogy sírj" - igaz? Egész kicsi korunktól nevelnek arra, hogy minél jobb legyél. A jó gyerek nyugodt gyerek, hagyja anyát és apát tévét nézni, beszélgetni, nem hisztizik ha akar valamit, mosolyog ha vendégségbe van, még akkor is ha dögunalom. És a jó gerekekből lesznek a jó felnőttek. Ezzel csak egy bibi van: a jó felnőtt nem feltétlen boldog felnőtt.
Vannak vágyaink. Vannak elképzeléseink. Vannak álmaink. Vannak azok a dolgok, amiket tervezünk, hogy majd ezt fogom csinálni, majd így lesz, majd azután ez, az amaz, elindítom a vállalkozást, megkéri a kezem, kifestem a házam, satöbbi.
Mindben van közös pont: A mondat eleje úgy kezdődik hogy „Majd ha…”