Tipikus az az eset, hogy van egy nő, és van két pasi aki tetszik neki, az egyik kedves, gyengéd, romantikus, megbecsüli satöbbi; a másik durva, vad, a legtöbb esetben lenézi a nőt, és a nő mégis őt választja.
Persze hogy felmerül az odaadó srác fejében hogy miért? Nem volt elég jó? A nők nem szeretik a törődést és a megbecsülést? Nem elég férfias?
És néha felmerül a nő fejében is...
Én a következőt látom.
Akár van probléma a kedves sráccal férfiasság ügyben, akár tombol benne a tesztoszteron, nem a férfit nem becsüli a nő, hanem saját magát.
Igen, jól hallottad.
Természetesen belejátszik olykor az is, hogy kihívás a durva férfi. Egy ilyet megszelidíteni... vonzó, ám leggyakrabban elbukó kísérlet. Az is meglehet, hogy a durvaság tényleg vonzóbb, ám nem a nő lenézése miatt, hanem hogy a srác kiáll magáért, és vezéregyéniségnek látszik. És ez vonzó.
De mégis a legbelső okok nem ezek.
Ha a nő nem becsüli önmagát annyira, amennyire a kedves srác becsüli őt, akkor az egy disszonáns érzést szül benne, és akár szerelmes belé, akár nem, el fogja dobni a srácot, ha nem békél meg magával.
Szörnyű dolog abban élni, hogy az ember aki melletted van jobban becsül téged mint te magadat. mintha nem is téged látna. Azt gondolod nem is téged szeret, hisz te nem vagy ennyire szép/jó/okos/kedves/bármi.
Holott lehet hogy tisztábban lát téged, mint te magadat. És pontosan tudja, hogy ki vagy, és kit szeret.
Konklúzió? Hát persze, az is kell.
Őszinteség.
Nincs ennél hatalmasabb, ami megjavíthatja, vagy a hiánya tönkreteheti két ember kapcsolatát. És bármilyen kapcsolatot. Ha meritek megbeszélni mindazt ami bennetek van az már egy hatalmas lépés a probléma megoldása felé. Nem hiszed? Próbáld ki.
És lányok! Higgyük el ha egy srác őszintén azt mondja hogy csodálatosak vagyunk. Mert azok vagyunk. Megismételhetetlen, egyedi, és gyönyörű teremtések.
Srácok nektek meg annyi, hogy mondjátok el, ha így gondoljátok. Sokszor. A jó dolgokat hajlamosak elfeledni az emberek, úgyhogy sokszor kell ismételni ahhoz hogy legalább egy kicsit elhiggyük.
