Mi lenne, ha itt és most véget érne az életed.
Ha az egyik pillanatról a másikra befejeződne, olyan hirtelen, mint ha kihúznák a konnektorból. Puff. És kész.

És ott találnád magad egy fehér szobában.
Mindegy, hogy életedben a Mennyországban hittél, vagy a Nagy Semmiben. Most itt vagy.
És azt mondják neked, hogy végig kell nézned az életedet.

Azt mondod, ó, hát legyen, egyszer már ugyan láttam ezt a filmet, de biztos van amire nem emlékszem.

Mint egy hatalmas vetítőteremben, az egyik falon elindul a műsor. Te az egyetlen székben ülsz, igaz, hiányzik a popcorn, de már úgyis túl vagy az ilyen földies dolgokon.

Na, igen. De valami furcsa. Ez a te filmed, de valahogy mégsem. Más szemszögből van.
Ott ahol téged bántott meg valaki, és sértődötten hátat fordítottál nem azt mutatják, hogy te sírsz, hanem annak a fájdalmát látod, akit te bántottál meg ott azzal az elfordulással. És csak jönnek a képek.

Amikor lázadtál, és a tanárod képébe vágtad, hogy rossz tanár, pedig csak segíteni próbált. Amikor anyukád azt mondta nem mehetsz el bulizni, és te kiszöktél, és ő halálra aggódta magát egész este. Amikor a barátodnak hazudtál, és erre rájött. Amikor a ’nyomit’ kinevetted az utcán. Minden, amit éreztek ott van előtted.

Minden-minden fordítva. És neked végig kell nézned.

Mi peregne le a fejedben?
Mennyi embert bántottál a legcsekélyebb erőfeszítéseddel, csak egy pillantással is akár….

És elérkezel a tegnaphoz. Amikor kiabáltál azzal, akit szeretsz. És ma, amikor huss, egy mozdulattal kihúzták az életed a konnektorból.

Tikk… takk…

Monumentális, hogy mindenkivel össze vagyunk kötve. Érzelmileg. Minden tetted hatással van a többi emberre.

Viszont pont úgy, ahogy bántani tudsz másokat, boldoggá is tudod őket tenni.

Hirtelen elindul egy másik film, miközben totál magadba zuhanva csak ülsz, sokkot kapva, hogy mennyi mindenkinek ártottál.

De ez megint másik film. Itt mindenki boldog. Itt sem te vagy a középpontban, noha ez is a te életed. Látod a boldogságot a szüleid arcán, amikor először megpillantottak Téged.  A büszkeségük, amikor biciklizni tanultál. Amikor jó jegyet hoztál haza. A szomorú boldogság, mikor engedted, hogy egy szakítás után megvigasztaljanak. A legjobb barátod izgatott boldogsága, amikor éjjel titkokat meséltetek egymásnak, miközben a szülei azt hitték már rég alszotok. A megannyi boldog pillanat, mit te hoztál a világba azzal, hogy vagy. Hogy mosolyogsz. Hogy nevetsz. Hogy segíteni próbálsz, még ha nem is mindig sikerül.

Aztán ennek is vége lesz. És te még mindig csak ülsz. A fények kigyúlnak, mint a vetítés végén. Indulnál, de nem tudod hova.

Aztán bejön egy furcsa, fehér köpenyes szemüveges ember. Megnézi a kartotékod, és közli, hogy „Bocsásson meg, de tévedés történt. Magának még nincs itt az ideje.”

És felébredsz. Mintha csak elbóbiskoltál volna. Egy pillanat se telt el.

Lehet, hogy hirtelen betudod az egészet egy rossz álomnak. A képzelet szüleményének, fantáziának. Mindegy.

De ha igaz, ami történt, akkor kaptál még egy lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy szebbé tedd a világot.

Ha most becsukod a szemed, és lejátszod a filmjeidet, melyik tetszik jobban?

Nekem a boldog film. Ha én lennék az, akivel ez megtörtént biztos hogy ezután arra törekednék hogy csak boldogságot hagyjak magam után a világban.

És Te? Most, hogy belegondoltál mindebben, Te mit fogsz most tenni?