A vilg elvárja hogy uralkodj az érzéseiden. Nem? Dehogynem: "nem vagy már kisbaba, hogy sírj" - igaz? Egész kicsi korunktól nevelnek arra, hogy minél jobb legyél. A jó gyerek nyugodt gyerek, hagyja anyát és apát tévét nézni, beszélgetni, nem hisztizik ha akar valamit, mosolyog ha vendégségbe van, még akkor is ha dögunalom. És a jó gerekekből lesznek a jó felnőttek. Ezzel csak egy bibi van: a jó felnőtt nem feltétlen boldog felnőtt.
Vannak vágyaink. Vannak elképzeléseink. Vannak álmaink. Vannak azok a dolgok, amiket tervezünk, hogy majd ezt fogom csinálni, majd így lesz, majd azután ez, az amaz, elindítom a vállalkozást, megkéri a kezem, kifestem a házam, satöbbi.
Mindben van közös pont: A mondat eleje úgy kezdődik hogy „Majd ha…”
Mi lenne, ha itt és most véget érne az életed. Ha az egyik pillanatról a másikra befejeződne, olyan hirtelen, mint ha kihúznák a konnektorból. Puff. És kész.