Hallottál már a spagettifagyiról? És a pizzafagyiról? A lasagne fagyit már meg sem említem. Mindez kávéval, teával, reggelivel, ebéddel és mosolygós lányokkal.
Mi lenne, ha itt és most véget érne az életed. Ha az egyik pillanatról a másikra befejeződne, olyan hirtelen, mint ha kihúznák a konnektorból. Puff. És kész.
Miért van az, hogyha választhatunk két ajtó között, ahol az egyikre az van írva, hogy „gyönyörű”, a másikra pedig hogy „átlagos”, akkor mi az „átlagosat” választjuk…?
Mindenkivel előfordult már hogy pocsék napja volt. Hogy rosszul kezdődött, vagy ha nem is legalább mégrosszabbul folytatódott, és a végén már bármit csinált, csak fel akarta volna gyújtani a világot. Vagy elbújdosni. Vagy mindkettő...
Az az aprócska dolog, amit a társadalom az adott korban elfogad, szépnek tart, és elvárja (lássuk be, elvárja), hogy mindenki más betartsa és kövesse. Gondolkodásban, viselkedésben, öltözködésben, gasztronómiában, kapcsolatokban, és az életedben.
És ha megnézzük, ilyen íratlan törvény és etikett mindig volt, bár manapság már csak nevetünk rajta.